Több mint 1000 cég veszi igénybe szolgáltatásunkat.
Néhány visszajelzés, amelyre büszkék vagyunk

„Amit ígértek a hirdetésükben, azt be is tartották. Naprakészek, pontosak, kedvesek.”

Fölkl Lászlóné
Színes Kft.

„Szimpatikus a hozzáállásuk és az áruk.”

Buday Márta
Kapu-Centrum Kft.

„Jó az ügyfélszolgálat, jó az elérhetőség, rugalmas az ügyintézés.”

Mayer László
Ruti Kft.

„Korrekt árért, kiváló szolgáltatást kapunk.”

Borsósné Egger Zsuzsanna
KBFI-Triász Kft.

„Gördülékeny, elfogadható áron szolgáltatják azt a minimumot ami a foglalkozás-egészségügyben követelmény.”

Ceglédi László
Pannoncoop Kft.

„Interneten találtunk Önökre, a kedvező árak miatt érdeklődtünk, és a telefonbeszélgetés meggyőzött a kedvességükről, rugalmasságukról, hatékonyságukról.”

Békássy Krisztina
Rewart Kft.

„Gyors, pontos és körültekintő cég.”

Átad-Lak Kft.

„Elégedett vagyok a szolgáltatással.”

Andrássy Judit
Dorclean Kft.

„Kiemelkedő pozitívum, hogy a vizsgálatokat az előre megállapodott időpontban az orvos a telephelyünkön végzi. Nem kell munkaidőben utaztatni a már így is megfogyatkozott létszámú dolgozóinkat.”

Németh Balázs
Aka 2000 Kft.

„Korrekt, professzionális szolgáltatás.”

Szabó Ferenc
RENOLIT Magyarország Kft.

„Kedves és segítőkész mindenki, nem rabolják az időmet várakoztatással, és odafigyelnek az ügyfélre. Korrekt és barátságos bánásmódban volt részem.”

„Szeretünk a munkánkra, a tanácsadásra fókuszálni, ezért fontos számunkra, hogy az ún. támogató szolgáltatások területén, mint pl. a foglalkozás-egészségügy minden gyorsan, a lehető legegyszerűbben, korrekten történjen. Ezért választottuk az Önök cégét.”

„Mindent megoldanak ebben a témában.”

„Pozitívum volt, hogy az orvosi vizsgálat pontos volt, ott voltunk az adott időpontban, az orvos is gyors volt és pontos! Ez fontos, mert nem szokták tartani a megadott időpontokat.”

„Gyors és figyelmes hozzáállásuk miatt választottam a Országos Foglalkozás-Egészségügyi Szolgálat Kft-t.”

„Rendkívül hamar választ kaptam az ajánlatkérésemre. Nagyon készségesek voltak és az árak is kedvezőek.”

„Időben tájékoztatnak minket a jogszabályban előírt kötelezettségeinkről.”

„Az ügyintézés kiemelkedően magas, nálunk elég sok probléma volt az új cég megalakulása miatt és mindent gyorsan, zökkenőmentesen el tudtunk intézni.”

„Rugalmas az ügyintézés, kedvező az ár, ami reméljük idén nem változik.”

„Áraik tökéletesek, szolgáltatásuk nemkülönben, s Önök a rugalmasságukkal verhetetlenek.”

„Gyorsaság, rugalmas ügyintézés, kedvesség.”

„Ügyfélközpontúak, odafigyelnek az ügyfélre, és rugalmasak.”

„Az orvos nagyon közvetlen, kedves volt.”

„A megbízhatóság, rugalmasság és a kedvező ár miatt választottuk Önöket.”

„Rugalmasak, és méltányosak az árak.”